Ugrás a tartalomra
x

Prostituáltnak adta ki magát egy férfi, hogy zsarolhassa áldozatait

Robert Bain egyik áldozatától majdnem 6 millió forintnyi fontot csalt ki: először azt mondta, hogy a súlyos beteg gyermeke kórházi kezeléseire kell ez a rengeteg pénz, de mikor már nem vette be senki ezt a történetét, taktikát váltott. Egyre erőszakosabb lett, majd odáig fajult követelőzése, hogy már zsarolt családját is meg fenyegette.

Egy másik áldozatának, egy homoszexuális férfinak azt állította, meleg prostituált. Azt mondta neki, hogy online kiszivárogtatja a szexuális beállítottságát, ha nem fizet. A férfi ekkor adott neki 200 fontot, és remélte, ezután sose látja viszont, azonban Bain megjelent a házánál, ahol folytatta a zsarolást: azzal fenyegetőzött, hogy elterjeszti róla, pedofil, ezzel pedig tönkreteszi az életét.

Végül az áldozat jobbnak látta, ha mindent elmond a családjának, ezután pedig a rendőrséghez fordultak.

– Teljesen tönkretett, félelmeben éltem. Képtelen vagyok bízni bárkiben is ezek után, és paranoiával küzdök. Úgy érzem, hogy ezek a gondok soha nem fognak már megszűnni. Teljesen megváltoztatta a személyiségemet – panaszolta a Metronak az egyik áldozat.

Baint, aki hajléktanaként van nyilvántartva, 6 év börtönre ítélte a bíróság két rendbeli zsarolás miatt, valamint csalásért és lopásért. Szintén bűnösnek találták egy korábbi ügyben, mikor is egy mozgássérült idős embert is kirabolt.

 

borsonline.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux