Ugrás a tartalomra
x

Sztárok civilben: Javier De Pietro (Ausente)

Amikor kialszanak a reflektorfények, s amikor már nem összpontosul rájuk a figyelem, a sztárok is egyszerű, hétköznapi emberek lesznek. Közösségi oldalaik révén sokan már azt is megengedik, hogy így, civilben is megismerjük őket.

Javier De Pietro 2011-ben az Ausente/Absent (Hiány) című argentin film főszereplőjeként vált ismertté. A 16 éves Martint alakítja, aki rendkívül jóképű, sikeres srác, viszont saját neméhez vonzódik. Mikor ezt családja is sejteni kezdi, pokollá válik az élete. Menekülni próbál otthonról, de nincs, akitől segítséget kérhetne. Elkeseredésében szingliként élő tanára felé fordul - talán azt gondolja róla, hogy az is meleg - de teszi ezt eléggé esetlenül, ugyanis megpróbál kikezdeni vele. A tanár azonban nem érti az indítékot, így a fiú a remélt segítség helyett elutasítást és egy pofont kap tőle. Csak jóval később jön rá a férfi, egy borzalmas tragédia után, hogy mi motiválhatta volt tanítványát. Ahogy mardossa a lelkiismeret, egyre elviselhetetlenebbé válik számára Martin hiánya. A film a tanár szemszögéből mutatja az eseményeket, ezért a nézőnek fogalma sincs kezdetben, hogy mi miért is történik valójában. Csak a végére rakhatjuk össze a mozaikkockákat és alakulhat ki bennünk az a sejtelem, ami a tanárt is kínozza, hogy a srác valószínűleg öngyilkos lett.

Javier 23 évesen játszotta el a 16 éves diák szerepét. Azóta minden évben szerepelt 1-2 alkotásban. Nem fél a meleg tematikájú filmekben való szerepléstől sem. 2016-ban mutatták be a Como una novia sin sexo (Bromance) c. filmet, ami három barát történetét meséli el.

Javier De Pietro életrajza nagyon szűk, keveset árul el magáról. Csak azt tudni, hogy 1987. október 9-én született. Ha megnézzük az általa posztolt fényképeket, akkor kialakulhat róla egy kép. Mindenesetre a Hiány szívtiprójának kisfiús bája már a múlté: Javier felnőtt és igazi latin macsó lett belőle.

Javier De Pietro a közösségi oldalakon:

Instagram Facebook

 

 

 

 

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux