Ugrás a tartalomra
x

A szülők szerint a gyerek is meleg lesz, ha a melegekről hall

Az iskolában a gyerekek sokszor semmit nem hallanak a védőnőktől vagy a pedagógusoktól a homoszexualitásról, pedig ez segítené a minél korábbi előbújást, a többieket pedig az elfogadásban. Néhány szülő inkább be sem engedi a gyerekeit az iskolába, ha tudja, hogy az egészségnevelésen szó lesz a melegekről. Volt olyan tanár, aki titokban szeretett volna előadót hívni a homoszexualitással kapcsolatban, mert az igazgató nem engedélyezte volna az órát.

„Egyes szülők számára ez a sötét oldal, ez bűn, ez egy betegség és nem szeretnék, hogyha megfertőznénk a gyerekeiket. Szerintük azzal, hogy mi ezt normálisnak állítjuk be, megzavarhatjuk a pszichoszexuális fejlődésüket” – mondja a Melegség és megismerés program egyik koordinátora,  akivel ellátogattunk a Kürt Alapítványi Gimnáziumban tartott órájukra.

tovább olvasom

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux