Ugrás a tartalomra
x

Édeshármas – Ezért hajlanak a férfiak egyre jobban rá

Ez a testvéri szeretethez hasonló barátságok egyik következménye, amelyek manapság egyre gyakoribbak a fiatal férfiak között.

A társadalom ma már másként ítéli meg a homoszexualitást, mint egykor. Egyre elfogadóbbak vagyunk. Egy brit szociológus, Dr. Ryan Scoats, aki az édeshármasról írta doktori disszertációját, azt figyelte meg, hogy a heterók körében is egyre jobban terjed a „két barát plusz egy hölgy” felállás a szexuális kapcsolatokban.

Az úgynevezett „bromance” típusú barátság, vagyis a férfiak közti szoros, de nem szexuális jellegű baráti viszony, illetve a szexualitáshoz való nyitottabb hozzáállás folyománya, hogy a férfiak egyre szívesebben szexelnek édeshármasban, mert úgy érzik, így közelebb kerülhetnek legjobb barátjukhoz.

Dr. Scoats a Birmingham City University 30 férfi hallgatóját vonta be a tanulmányba, és azt állapította meg, hogy egyharmaduk második évfolyamra már átélt szexuális élményt ilyen felállásban, és közülük hatan nem is egy alkalommal.

A szociológus azt is megfigyelte, hogy a „két férfi-egy nő” típusú aktus során nagyon kevés volt a hármas férfitagjai közti testi érintkezés.

Az is kiderült, hogy a legtöbb nő megijedt a két férfivel létesítendő szexuális kapcsolat gondolatától, és csak akkor nyugodtak meg, amikor megtudták, hogy az aktus alatt a két férfi közt is létrejön valamiféle testi érintkezés.

„A fiatalabb férfiak úgy mozdulnak el az édeshármas irányába, ahogy a társadalom válik egyre kevésbé homofóbbá. Ez lehetővé teszi számukra, hogy anélkül létesítsenek hármasban szexuális kapcsolatot, mégpedig egy másik férfi részvételével, hogy szexualitásukat bárki megkérdőjelezné. Ez a tendencia a „bromance” típusú barátságokra korlátozódik, és azt jelzi, hogy a modern férfiak kellemesen érzik magukat barátaikkal ilyen helyzetekben” - nyilatkozta Dr. Scoats a Daily Mailnek.

Mint már említettük, amint kiderült, hogy a két férfi is érintkezni fog egymással az aktus során, a nők aggodalma többnyire megszűnt, jóval intimebbnek érezték a szexuális kapcsolatot, és kevésbé gondolták úgy, mintha pornófilm-jelenetben szerepelnének.

„A nők rendszerint talán azért vonakodnak jobban két férfi-egy nő típusú aktusban részt venni, mint a férfiak, mert ijesztőnek, személytelennek találják. Amikor viszont megtudják, hogy a férfiak közt is létrejön a szexuális érintkezés, ez az aggodalom csökken, mivel kevésbé érzik tárgyaknak magukat” - tette még hozzá Scoats.

Az édeshármasban történő szexuális aktust még ma is körüllengik jellegzetes, sztereotip érzések, mint például a féltékenység, de Scoats szerencsére a tanulmány készítése során nem sok ilyen esettel találkozott.

„A hármas szex olyan, mint a szex bármelyik másik formája: az emberek többféle okból csinálják, és a következmények sem egyformák. A társadalom megbélyegzi az effajta viselkedést.”

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux