Ugrás a tartalomra
x

Elton John visszavonul

Elton John szeptemberben búcsúturnéra indul, majd felhagy a koncertezéssel, jelentette be a zenész szerdán. A 300 fellépésből álló, Farewell Yellow Brick Road Tour című koncertsorozat három évig húzódik majd el, John – aki élete legnagyobb show-ját ígéri – ezután búcsút int a turnézásnak.

A 70 éves sztár elmondta, hogy bár mindig úgy képzelte, örökre úton lesz, mint Ray Charles vagy B.B. King, az élete azonban megváltozott, szeretne több időt a szerelmére, David Furnishre, valamint a két gyermekükre szentelni.

Elton John az egészsége miatt aggódókat is megnyugtatta, szerinte aki épp egy 300 állomásos turnéra készül, az nem igazán betegeskedik. Hangsúlyozta: a turnékkal való szakítás nem a karrierje végét jelenti, sőt, azt reméli, hogy a halála napjáig kreatív tud maradni, a jövőben is szívesen dolgozna dalokon és musicaleken.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux