Ugrás a tartalomra
x

Schmidt Mária nem adja fel, juszt is idehozatja a szélsőjobbos, meleg trollt

Ahogy a kókler Dózsa László mítoszához, úgy a szélsőjobbos, meleg, pedofil-barát troll, Milo Yiannopoulos budapesti meghívásához is foggal-körömmel ragaszkodik Schmidt Mária. Az amerikai botrányhőst – aki még az ottani ultráknak is vállalhatatlan – maga a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTTK) nevű, Schmidt által vezetett szervezet (köz)pénzén utaztatja ide, juszt is – írja külügyi forrásokra hivatkozva az Index.

A finoman szólva is súlyos figura egy Magyarország – mint V4-elnök – által szervezett V4-konferencia megnyitó előadójaként került fel a netre, majd tüntették el a nevét. Yiannopoulos a legújabb fejlemények szerint nem a konferencián beszél majd, hanem „azt megelőzően, attól függetlenül", a KKTTK szervezésében – írja a portál.

A portál úgy tudja, hogy a V4-es partnerországok részéről is jeleztek komoly fenntartásaikat „bizonyos meghívottakkal szemben". Vélhetően ennek is szerepe lehet abban, hogy Yiannopoulos nem szerepel majd hivatalosan a konferencián.

Yiannopoulos meghívását az ellenzék mellett Gulyás Gergely Fidesz-frakcióvezető is bírálta, a konferenciára szintén meghívott Deutsch Tamás viszont kiállt mellette.

168ora.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux