Ugrás a tartalomra
x

Vannak a jó szándékú melegek, meg a hangos provokálók

A Mandiner interjút csinált Novák Katalinnal, a kormány családügyi államtitkárával, és a Fidesz új alelnökével. Vannak benne erős mondatok:

Végül egy forró téma. Kövér László a „genderőrület rákos burjánzásról” beszélt lapunknak nemrég, ugyanis az ELTE-n, még ha egyelőre kevés hallgatóval is, de működik a gender studies. Tavasszal volt arról szó arról, hogy – mintegy ennek ellentételezéseként – a Corvinuson családtudományi mesterképzés indul. Hogy áll ez a szak, és egyáltalán, mennyire fontos ma a genderkérdés Magyarországon?

Osztom házelnök úr meglátását, egyszerűen nem tesz jót egy ügynek, ha túltolják. Sem az érintetteknek, sem a többségi társadalomnak. A gender-téma ráadásul összecsúszott a szexuális orientáció kérdésével. Vannak jó szándékú meleg emberek, akik csak nyugalomban szeretnének élni, és van egy kisebb, de nagyon hangos csoport, amelynek tagjai pedig folyamatosan provokálnak. Maradjunk a józan ész talaján! Egy kisfiú igenis különbözik egy kislánytól, vannak fiús és lányos dolgok, természetes és szerethető különbségek a két nem között.

Vannak férfiak és nők, és csak az ő kapcsolatukból tudnak gyermekek születni. Ha ezeket a nyilvánvaló igazságokat ma valaki kimondja, rögtön homofóbiát kiáltanak. Ez nonszensz.
Számos olyan társadalmi problémát és kisebbségi élethelyzetet tudnék megnevezni, amelyek nem kerülnek annyira fókuszba, mint a szexuális orientáció. A jelentőségéhez képest felülreprezentált ez a probléma. Mondjuk ki, hazánkban stabil és kiterjedt jogai vannak a melegeknek, ami nagyon helyes. Nevetséges, hogy folyamatosan defenzívában kell lennünk, holott egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar emberek toleránsak, nálunk mindenki a saját vallási és szexuális meggyőződése alapján élhet, ezt senki sem korlátozza. A jövőre induló családtudományi szakra pedig azért van szükség, mert nemzetstratégiánk is a családokra épül, így fontos, hogy e területen jól képzett szakemberek és kutatások segíthessék hosszú távon is a munkánkat.

 

[caption id="attachment_9347" align="alignleft" width="200"] Novák Katalin[/caption]

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux