Ugrás a tartalomra
x

Szex, hazugság, technodisco

Szinte még tinédzserek, fiatal felnőttek Robin Campillo filmjének szereplői is. És mindjárt az egyik első jelenet színhelye, ha nem is osztályterem, bizonyosan egyetemi előadó. Itt tartja hetente gyűlését az Act Up Paris, a legharcosabb aktivista csoport, majdnem azt írtam, AIDS-ellenes aktivisták, persze szinte valamennyiüknek az AIDS a végső ellensége, ugyanis HIV - fertőzöttek, sőt betegek – mindjárt a gyűlés elején bejelentik az egyik alapító halálát, nagyjából a film felénél meghal egy csoporttag, a film végén pedig az egyik főszereplő; vagyis Campillo egyre közelebb viszi a halált a nézőkhöz. A csoport tagjai harcukat azonban két fronton vívják – egyrészt a metaforikus harcot a betegség ellen, a fájdalom ellen, még egy évért vagy napért ¬- másrészt a konkrét harcot politikusok, orvoscsoportok és szervezetek ellen, amelyek nem akarnak segíteni nekik az első, a betegség elleni harcban.

tovább olvasom  

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux