Ugrás a tartalomra
x

22 évet is kaphat a bicskei gyermekotthon igazgatója - Új részletek (frissítve)

Megkezdődött a Bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon volt igazgatójának és egyik volt nevelőjének büntetőpere hétfőn a Székesfehérvári Törvényszéken; a két embert folytatólagosan, tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal és más bűncselekmények elkövetésével vádolják.

A tárgyaláson csak a vádirat ismertetése volt nyilvános, a vádlottak és a tanúk meghallgatása zárt tárgyaláson folyt – tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t. Varga Noémi elmondta, hogy a hétre még egy, a jövő hétre pedig két tárgyalási napot tűztek ki.

A vád

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 1996-tól 26 éven keresztül volt a bicskei gyermekotthon igazgatója és egyben 2011 augusztusáig az ott elhelyezett kiskorú gyermekek gyámja. A másodrendű vádlott 2015 augusztusától 2016 márciusáig gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensként és növendékügyi előadóként dolgozott az intézményben.

Az elsőrendű vádlott az ügyészség szerint két, 12. életévét be nem töltött, nevelése, felügyelete alatt álló kiskorúval éveken keresztül – az egyikükkel mintegy hat éven át – szexuális cselekményt végzett. További három, 14 évesnél fiatalabb gyerekkel – egyikükkel mintegy nyolc éven, egy másikkal öt éven keresztül – végzett szexuális cselekményt, egy további ilyen korú tanulót pedig megpróbált rábírni erre, de ő ettől elzárkózott.

Ezen felül az igazgató a vádirat szerint másik két, az intézetben elhelyezett, 18 éven aluli sértettel szemben tanúsított súlyosan szeméremsértő magatartást. Egy további ilyen korú gyerekkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett, míg egy másik, 15. életévét be nem töltött kiskorúhoz megpróbált szexuálisan közeledni, súlyosan megszegve ezzel a feladatából eredő kötelezettségét, továbbá veszélyeztetve a kiskorú sértettek erkölcsi és érzelmi fejlődését.

A másodrendű vádlott egy a nevelése, felügyelete alatt álló, 14 évesnél fiatalabb gyerekkel egy alkalommal szexuális cselekményt végzett. További három esetben pedig – hatalmával és befolyásával visszaélve – 14. életévüket betöltött sértettekkel végzett szexuális cselekményt.

22,5 év fegyház

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője az augusztusi vádemeléskor az MTI kérdésére elmondta, hogy az intézményvezető maximum 22,5 év fegyházbüntetést, míg a nevelő legfeljebb 12 éves börtönbüntetést kaphat.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság júliusi tájékoztatása szerint a nyomozók tavaly októberben tartottak házkutatást és helyszíni szemlét az otthonban. A rendőrök gáz-riasztópisztolyt és több számítógépet is lefoglaltak az 56 éves igazgató irodájából.

A nyomozók több mint 120 tanút hallgattak ki, akik közül 17-en sértettek, közülük egy lány. A rendőrök az ügyben pszichológust, valamint elmeorvosi és informatikus szakértőket rendeltek ki, akik a lefoglalt számítógépeken főként homoszexuális tartalmú pornográf felvételeket találtak.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon az ügyben 3200 oldalnyi nyomozati irat készült.

A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája tavaly októberben elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását.

Az RTL Klubnak október elején a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában arról beszélt, hogy az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta.

(MTI)

 

Legfrissebb információk az ügyről

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux