Ugrás a tartalomra
x

Vona Gábor már nem tiltaná be a melegfelvonulást

Könyvet ír róla Havas Henrik, már nem tiltaná be a melegfelvonulást, szerinte a liberálisoknak is szimpatikus lehet a mostani Jobbik, elszámoltatná Orbán Viktort – többek közt ezekről beszélt Vona Gábor a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

 a FACEBOOK oldalunkat!

A lap újságírója megpróbálta kihúzni a Jobbik elnökéből, hogyan tervezi a liberálisok megszólítását, képviseletét például Toroczkai Lászlóval a háta mögött. Vona szerint a párt múltja ellenére ez lehetséges, ugyanis ő már kilépett "ebből a koordináta-rendszerből", és a többi új párttal együtt a Jobbik is meg akarja haladni a szülők, nagyszülők generációjára jellemző megosztottságot.

Vona szerint a Jobbiknak eddig is voltak homoszexuális szavazói, és bár alapvetően nem tetszik neki a melegfelvonulás, azért nem tiltaná be, amíg nem sérti mások érzékenységét, mert fontos vívmánynak tartja a gyülekezési szabadságot. Júniusban még ennek a szöges ellentét állította egy interjúban, akkor azt mondta, Budapest főpolgármestereként nem engedélyezné a Pride-ot. A meleg párok örökbefogadási lehetőségét viszont továbbra sem támogatja.

index.hu

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux