Ugrás a tartalomra
x

A svéd hadsereg beleállt az LMBTQ-propagandába

Állításuk szerint a hadsereg dolga az, hogy a melegek jogait védelmezze.

Bármit megteszünk azért, hogy biztosítsuk, hogy azzal éljetek, akikkel akartok, és úgy, ahogyan akartok. Akármeddig elmegyünk, hogy megvédjük jogaitokat” – közölte Svédország hadserege egy Facebook-posztban.

A poszt alatt azonban több embernek is voltak fenntartásai, egy kommentelő szerint például a hadsereg elsődleges feladata az ország védelme, nem pedig úgynevezett „értékek” hirdetése. 2017-et írunk, de ez nem mindenkinek egyértelmű, ezért állunk ki a melegek mellett” – írta a csattanós választ a hadsereg Facebook-oldala.

Mások szerint ugyanakkor a munkahelyeknek értéksemlegesnek kell lenniük, és ebben a hadsereg sem kivétel. A kommentelők szerint ízléstelen, hogy a hadsereg erőlteti az LMBTQ-propagandát, és az elsődleges feladata az lenne, hogy az állampolgárokat, valamint az ország földterületét védje.

 

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux