Ugrás a tartalomra
x

Kanadában elvehetik a gyermekeket azoktól a szülőktől, akik ellenzik a homoszexualitást

Kanada egyik tartományában, egy frissen elfogadott törvény szerint a gyermekek családjukból kiemelhetőek lesznek, amennyiben szüleik ellenzik az LGBTQI jogokat és ideológiát.

A nagy többséggel, (63 igen és 23 nem szavazattal) elfogadott törvény alapján a gyermekek családjukból kiemelhetőek lesznek, amennyiben szüleik ellenzik az LGBTQI (röv: leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transzszexuális, szexuális identitását kereső, interszexuális) jogokat és ideológiát.

A szöveg kiegészíti a „nemi identitás” és „nemi kifejezés” tényezőivel mindazokat az elemeket, amik „a gyermek elsődleges érdekének” meghatározását adják, és amely meghatározás alapján a gyermek szüleitől elszakítható és más, közfelhatalmazással rendelkező felnőtthöz helyezhető lesz. A törvény azt is lehetővé teszi, hogy azok a házaspárok, akik nem fogadják el ezeket a jogokat és ideológiát, ne lehessenek örökbefogadó- illetve nevelőszülők.

A törvény célja egyértelműen kiderül Michael Coteau, Ontario gyermek- és családügyi miniszter nyilatkozatiból. A miniszter kijelentette, hogy amikor egy gyermek egy bizonyos „neműnek” vallja magát, ami nem egyezik biológiai nemével és ezzel szülei ellenzését váltja ki, „én ezt a bántalmazás egyik formájának tartom (…) És ha ez bántalmazás törvényi minősítés alá esik, a gyermek ebből a közegből kiemelhető és védelembe vehető lesz olyan helyen, ahol ez a bántalmazás megszűnik.

Ezentúl a gyermekvédelmi ellátók jogosultak lesznek egyfajta „rendőrségi intézkedésre”: „Betörhetik az ajtódat és elvihetik biológiai gyermekeidet, ha tudják rólad, hogy ellenzed az LGBT ideológiát és a nemi identitás csalárd elméletét. Ha például kiderül, hogy gyermeked homoszexuális érdeklődésű vagy nemi hovatartozásában bizonytalan.” – hangsúlyozta Jack Fonseca, a kanadai élet- és családvédő Campaign Life Coalition Egyesület felelőse.

 

VL

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux