Ugrás a tartalomra
x

Menedékjogot kapott Németországban egy csecsen homoszexuális

BERLIN | Humanitárius vízumot kapott a német hatóságoktól egy csecsen homoszexuális, aki kedden érkezett Németországba - közölte csütörtökön a német külügyminisztérium, amely szerint négy további hasonló vízum kibocsátása várható.

"Öt ilyen esetben fordultak Németország moszkvai nagykövetségéhez. A kormány minden egyes esetben megvizsgálja, hogy biztosítható- e a védelem".

Eddig négy, Németország segítségét kérő férfit tudtak meghallgatni, egy esetben már ki is adták a vízumot és az illető június 6-án megérkezett Németországba.

A Novaja Gazeta című orosz hetilap szerint Csecsenföldön - ahol a homoszexualitás tabunak számít - a hatóságok több mint száz meleget vettek őrizetbe, és "becsületgyilkosságra" buzdították a családtagjaikat. A független hetilap úgy tudja, hogy legalább két embert meggyilkoltak a hozzátartozói, egy harmadik pedig kínzásokba halt bele.

A Moszkvába menekült homoszexuálisok az AFP francia hírügynökségnek azt mondták, hogy megverték és nem hivatalos börtönökben tartották őket fogva. Attól félnek, hogy a családtagjaik felismerik őket és hajtóvadászatot indítanak ellenük.

Az Európai Parlament május közepén felszólította csecsen hatóságokat, hogy vessenek véget a meleget üldözésének, és valamennyi - ezen a címen - illegálisan fogvatartott személy szabadon bocsátását követelte.

 

ujszo.com

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux