Folytatást kap a Vörös, fehér és királykék: A Prime Video bejelentette, hogy folytatni fogják az óriási sikert elérő filmjüket, a Vörös, fehér és királykéket.
A Prime Video megerősítette, hogy tervezik a népszerű queer romantikus komédia, a Vörös, f
Homoszexuális lett Nagy Sándor a Netflix sorozatában, a görögök teljesen kiakadtak
Lina Mendoni, Görögország kulturális minisztere nem hagyta szó nélkül a Netflix Nagy Sándo
A Mandalóri színésznője beperelte a Disney-t és a Lucasfilmet: Gina Caranót jobboldali nézetei és posztjai, valamint állítólagos LMBTQ-ellenes nézetei miatt rúgták ki A Mandalóri című sorozatból
A peranyag szerint kártérítést követel, és azt, hogy vegyék vissza a sorozatba.
Képek a Szerelem vagy kötelesség utolsó évadáról
A Netflix nem rég tett közzé néhány képet a befejező évadról Insta oldalán.
Tarolt a The Last of Us az Emmydíj-átadón: Többek között Nick Offermant is díjazták a sokakat kiakasztó harmadik részben nyújtott alakításáért
Az Emmy-díj olyan a tévések körében, mint az Oscar a filmeseknél, a Grammy a zenei piacon,
Origo: Pfuj, az Örkény Színház transzvesztitával gyalázza az Édes Annát! Kosztolányi: Hold my beer
„Kosztolányi forog a sírjában” – háborgott múlt hét szombaton publikált kritikájában az Or
Aldöldi Róbert: Ez egy olyan ország, ahol a melegeket befóliázzák, a nácikat meg nem
Az, ahogy az embereket hergelik, nagyon rossz időket idéz.
A szülei kitagadták, egy budapesti hajléktalan férfi befogadta a transznemű Fannit
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon (november 22-29.) mutatják majd
Megemlített órán egy férfiszerelemről szóló filmklasszikust, kicsinálták a tanárnőt - filmkritika
Halk szavú, mégis hatásos, kisebb hibái ellenére is okos-fontos film az Elfogy a levegő, M
Takács Mária rendező: Nehéz itthon felvállalni a másságunkat, nehéz erről filmet készíteni
Két évvel a hatrészes online romantikus oktatóvideó-sorozat után visszatér A második arany
Ami minden második világháborús filmből kimaradt
A második világháborúról és a náci rezsimről már megszámlálhatatlan játék- és dokumentumfi
The Last of Us: A showrunner kifejezetten örül, hogy felbosszantotta a homofóbokat a megosztó 3. rész, amit nem "könnyfakasztó melodrámának" szánt a rendezője
A legendás Steven Spielberg sem hagyhatta szó nélkül Bill és Frank románcát
Közeleg a Vörös, fehér & királykék adaptáció bemutatása, íme a trailer!
A Vörös, fehér és királykék adaptációja készül már egy ideje, a két főszerepben Taylor Zak
Jó ég, szupersztár vagyok, és meleg!
„Senki nem értette, hogy lehet két ilyen idiótából ekkora sztár” – hangzik el a Wham!
Ezek hárman jól egymásba gabalyodtak, kár, hogy ketten házasok
A Passages legalább maroknyi olyan helyzetet mutat be, amit a kormányunk és a po
Megjelent az "Arisztotelész és Dante a világmindenség titkainak nyomában" című film előzetese
Benjamin Alire Sáenz azonos című regényéből készült a film,a rajongók pedig már most imád
Otis halálosan beégeti magát a Sex Education új előzetesében
A Sex Education főhőse, Otis Milburn minden koravén bölcsessége ellenére jó érzékkel hozza
Little Europe 2023 - Pipacsmező (Poppy field) című film vetítése a Toldi moziban
Bemutatás időpontja:
Ezt lehet tudni az Elit két főszereplőjének legújabb Netflix-sorozatáról
Az Elit (Elite) A nagy pénzrablás mellett a Netflix egyik legnézettebb spanyol nyelvű szér
Forog a Szerelem vagy kötelesség 3. évada
Ezzel pedig be is fejezik majd a szériát.
A drag queen, aki elcsábítja azt, aki véresre verte
A Femme az a film, ami valószínűleg minden egyes nézőjét zavarba fogja hozni, és igen, a t
Tényleg melegpropaganda a Last of Us?
És biztos, hogy homofób az, akinek nem tetszett a melegszerelemről szóló epizód?
Homofób hullámot váltott ki a The Last of Us legújabb epizódja
Túl vagyunk a The Last of Us harmadik epizódján, amely nagyban különbözik az első két rész
Transznemű fiú játszik az RTL új sorozatában
„Ugyanúgy két kezem és két lábam van, mint bárkinek, és ugyanúgy szeretek vagy éppen utálo
Hugh Grant lett Daniel Craig felesége
A Tőrbe ejtve második részében.
Daniel Craig-et hatalmas büszkeséggel tölti el, hogy meleg karaktert alakíthat a Tőrbe ejtve szériában
Daniel Craig büszke a Tőrbe ejtve – Az üveghagymabeli karakterének, Benoit Blanc-nak a sze
Jim Parsons megnyílt arról, miért volt számára feltörekvő meleg színészként "kib*szottul ijesztő", amikor Ellen DeGeneres coming outolt
Jim Parsonst mindenki csak az Agymenők Sheldon Cooperjeként ismeri, illetve ismerte egy időben, mert hogy a sorozat e
Félnek a hazai színházak a támogatások megvonásától, ezért Bécsben mutatják be a Meseország mindenkié-színdarabot
Élő szereplőket is felvonultató bábjátékként adaptálják a Dúró Dóra által ledarált mesekön
Tabudöntögető sorozattal áll elő az RTL
Bátor lépés az RTL részéről, hogy egy olyan sorozattal áll elő, amelyben valós társadalmi
“Miért ne játszhatna egy heteró férfi meleg szerepet?” – Kifakadt a nyíltan homoszexuális Ian McKellen
Nem kis vihart kavart a szakmán belül Helen Mirren castingolása a Golda című filmbe, amely
A sorozatgyilkosról szóló Netflix-széria rendezője állítja, megkereste az áldozatok hozzátartozóit
A Jeffrey Dahmer brutális tetteit bemutató sorozat nagy felháborodást váltott ki a meggyil
Les engagés S03 - Hamarosan!
Minden eddiginél erősebb évaddal tér vissza Sullivan Le Postec sorozata, mely nemes egysze
Elite rajongók figyelem! Hamarosan érkezik a 6. évad
A spanyol elitiskolásokról szóló sorozat hatodik évada november 18-án folytatódik a Netflixen.
Elemzők szerint nem a "homofóbok" távolmaradása miatt bukott meg csúnyán a Bros
Az LMBTQ közösség sem rohamozta meg a mozikat
Az Universal Pictures felkarolta: hamarosan a mozikban az első homoszexuális romantikus vígjáték
„Emlékszel a heteroszexuális emberekre?” – hangzik el a Bros című film előzetesében.
Kiakadtak az LMBTQ-közösség tagjai, törölte is rögtön a Netflix az erre vonatkozó címkét a Dahmer-sorozat mellől
Törölte a Netflix az LMBTQ-címkét a új sikersorozata, a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dah
Kopogás a kunyhóban előzetes: Posztapokaliptikus horror M. Night Shyamalantól meleg párral, Marvel- és Harry Potter-sztárokkal
Magyar szinkronos előzetest kapott Paul Tremblay regényének adaptációja, amely 2023-ban ke
Jogi okok miatt visszavonták a transznemű Joker-filmet
A The People’s Joker című filmet állítólag maga a rendező vonta vissza, aki amúgy a főszer
Behimbálózott az első meleg Pókember
Hónapok óta zajlik az Edge of Spider-Verse című képregényes esemény a Marvelnél,
Nembináris karakter lesz Jeanne d’Arc a londoni Globe színpadán
Augusztus 25-én debütál a londoni Globe Színház színpadán az I, Joan című darab, amiről vé
KESERVES GYEREKKORA VOLT A NŐK BÁLVÁNYÁNAK: JEAN MARAIS ÉLETE
Ha létezett volna valamiféle közvéleménykutatás a hatvanas években, hogy ki a legsármosabb
Csak a Netflix merte bevállalni ezt a sorozatot, de megérte
Félelmetes belegondolni, hogy már 17 év telt el lassan azóta, hogy az amerikai televíziózá
Végre egy film a valódi Z generációról
Sok filmet készítettek már a Z generációról, és sajnos a legtöbbnek nem sikerül valóban me
Transzszexuális karakter is lesz a Doctor Who különkiadásában
Akit egy transz színésznő alakít majd.